Egyesületünk története 1968-ra vezethető vissza, akkor kezdte meg ugyanis működését az akkori zalaegerszegi fiatalok kedvenc együttese, a NORTON zenekar.
Tagjai főleg a zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium diákjaiból verbuválódtak, s a mai Hevesi Sándor Színház aulájában működő Univerzum Klubban a kor elvárásainak megfelelőn szombatonként „teadélután” keretében szórakoztatták a lelkes és nagyszámú közönséget.
Többéves sikeres és eredményes időszak után, különféle okok miatt- honvédség, főiskola, egyetem, családalapítás- a zenekar kénytelen volt abbahagyni tevékenységét.
A kapcsolat a tagok között megmaradt, de az újbóli „visszatérésre” egy 2005-ben tartott baráti összejövetelen elhangzott beszélgetés inspirálta a régi tagokat. A tagok több száz kilométeres távolságokat legyőzve újra próbálni kezdtek. Beszerezték a legszükségesebb eszközöket, termet béreltek ahol próbáltak. Munkájuk eredménye nem maradt el. A sok próba és gyakorlás lehetővé tette, hogy egyre több eseményre hívják őket fellépőként.
A fellépések gyakorisága, a közönség gyarapodása követelte meg, hogy hivatalos formát is adjunk működésünknek. Ebből a célból alapítottuk meg a zenekar munkájának támogatásra a Norton Baráti Kör Egyesületet.
Fő célunk az, hogy a ma is aktív, régi klubtagjainkat, a zenénket kedvelő idősebb és fiatalabb zeneszerető közönséget összefogjuk. Az életkor meghosszabbodásával és az emberek befelé fordulásával, bezárkózásával egyre élesebb társadalmi probléma az elmagányosodás.
Azért hogy ezen a társadalmi problémán kicsit javítsunk, egyesületünk rendszeresen szervez klubfoglalkozásokat a tagjainak és az érdeklődőknek. Ezeken a kreatív foglalkozásokon lehetőség van kötetlen baráti beszélgetésre is. Évente szervezünk Családi Napot tagjainknak, családjuknak és barátaiknak, ahol közös kirándulás, „Gyerekek-szülők-nagyik” közös tevékenység, és Norton zenekar fellépése mindig szerepel a programban.